2010. 10. 13.

Magyar Társasjátékdíj, október

Mint tudjátok, a Magyar Társasjátékos Egyesület tavasszal elhatározta, hogy megalapítja a Magyar Társasjáték Díjat. Májusban és júniusban kidolgozásra és elfogadásra került a díj alapító dokumentuma, és júniusban el is kezdődött a folyamat.

Augusztusban és szeptemberben a megválasztott öt fős zsűri azzal foglalkozott, hogy az általuk a családi jellegű díjra leginkább alkalmasnak vélt játékokkal játsszon, azokról véleményt formáljon. Sajnálatos módon időhiány miatt mostanában nem egészen úgy alakultak a dolgok, mint ahogy azt terveztük, de mentségünkre legyen mondva, hogy az első évben is a lehető legtöbbet megtettük. Már eddig is sok tapasztalatot gyűjtöttünk, és a folytatásnak már ennek birtokában vághatunk majd neki.

Az első fordulóba a zsűri megfontolásai és ajánlásai alapján a következő játékok kerültek be:
Agricola, Aquaretto, Bang, Blokus 3D, Dice Town, Dixit, Dominion, Galaxis roncsderbi, Keltis, Marrakesh, Maori, Théba, Ticket to Ride, Tobago, Rüsselbande, Valdora.

A zsűrizési folyamat részeként tesztjátszások során először ez a kör valamelyest tovább szűkült, majd e szakasz lezárásaként a játékkör a második forduló kezdetére az alábbi négy társasjátékra korlátozódott:
Aquaretto, Dixit, Marrakech és Ticket to Ride.

A végső megmérettetés e négyes tagjai közt még hátra van, de ezúton is köszönjük a zsűritagok eddigi munkáját.
Bársony Balázs, Nagy Bálint, Farkas Gábor

3 megjegyzés:

NocadLee írta...

A Ticket to Ride megjelent magyarul?
Nahát, még sehol sem láttam!

HAlga írta...

A díj szabályzatából idézek:
"A társasjátékok közül azok nevezhetők, jelölhetők és díjazhatók, amelyek a Magyar Köztársaság területén, magyar nyelven, teljesen magyar nyelvű tartozékokkal jelentek meg, vagy amelyek a magyar nyelvtől függetlenül játszhatók és magyar nyelvű játékszabállyal kaphatók."
A cikkben szereplő listának, ha jól számolom, öt tagja is ez utóbbi csoportba tartozik, beleértve a TtR-t is.

NocadLee írta...

Én is olvastam, de magyar játékszabállyal kapható TtR-t még nem láttam. Ennek szólt a meglepetésem. De ha megjelent, akkor örülünk. :)