2009. 10. 16.

Társasjátékverseny

Egy társasjátékversenyre szeretném felhívni az érdeklődők figyelmét:

Az egész napos versenyt az Árpád Gimnázium társasjátékszakköre szervezi (immár negyedik alkalommal), az iskola aulájában (Bp. III. Nagyszombat u. 19.). A verseny elsősorban diákoknak szól (10-től 20 éves korig), de van felnőtt kategória is. A diák kategóriában 4-4, a felnőttben 1 játékkal (idén Puerto Rico) kell a versenyzőknek összemérniük tudásukat. Az eseményre 500 Ft a nevezési díj, ennek fejében szendvicseket és üdítőt biztosítunk a résztvevőknek, akik közül kategóriánként az első 3-3 helyezett társasjátékdíjban részesül.

Bővebb információkat a www.homoludens.extra.hu oldalon olvashattok, nevezni is ugyanitt lehet.

2009. 10. 15.

Ne felejtsétek!


Szombaton már az új helyszínen lesz a Csörsz művházas társasjátékos találkozó.

Cím: 1126 Budapest, Böszörményi út 34/a.

A legelső alkalommal – október 17-én – a kezdés időpontja 11h 30p.

Mellékelek két képet az épületről, melynek a földszintjén leszünk, a képeken látható nagy ablakok mögött.

2009. 10. 05.

Elnökségi ülés

Október 14-én MATE elnökségi ülést tartunk. Ez az ülés nyitott, így minden érdeklődőt szívesen látunk.

Időpont: okt 14. 18:00
Helyszín: Gémklub játékbolt
Napirendi pontok:
- új tagok felvétele
- játékbeszerezési irányelvek
- 2007-es 1%-ok elszámolása
- Anduril klub támogatása

(Az elnökségi ülés három helyen lesz hirdetve: levlista, rpg.hu-s MATE fórum, MATE honlap.)

2009. 10. 02.

Új helyszínen a Csörsz utcai klub


Előreláthatólag 2009. október 10-én elkezdődnek a Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Művelődési Központ (1124 Budapest, Csörsz u. 18.) fejlesztési, átalakítási munkálatai. A munkálatok befejezésének konkrét időpontjáról még nem tudnak pontos információt, de vélhetően hosszú ideig nem tudják biztosítani a megszokott helyszínt állandó programjaik számára, viszont minden partnerüknek felajánlanak a környéken új helyszínt a zökkenőmentes folytatáshoz.


Így a MATE társasjátékos klubjának további működése – a megszokott és megbeszélt időpontokban – a volt Gyerekkönyvtárban folytatódik, ami az eddigi helyszíntől mintegy 350m-re található.

Cím: 1126 Budapest, Böszörményi út 34/a.
A legelső alkalommal – október 17-én – a kezdés időpontja 11h 30p.


Ezentúl itt várjuk a korábbi játékosokat és természetesen az új érdeklődőket is.
Ha kíváncsi vagy a táblás és kártyás játékok világára, látogass el egy találkára!