2010. 05. 09.

Bálint Ház - május 8.

Tegnap lezajlott az első klubtalálka az új helyszínen.
Körülbelül 25 játékos fordult meg itt a nap folyamán, így négy-öt asztalt töltöttünk meg. Még három asztal volt most felállítva a teremben, de talán még lenne hely néhánynak szükség esetén.

Tegnap este nyolcig más rendezvény nem volt az intézményben, ez pedig nekünk volt a tervezett zárási időpont.

Talán elmondható, hogy a nap játéka a Freskó volt, mint amivel a legtöbb parti zajlott, de azért nem feledhető a Barbate által nyert Wikinger és T&E sem.

Júniusban újból megyünk.

Nincsenek megjegyzések: